Nyugalom, nem fogok most sporthírekbe átmenni, de ha midlife-ról és életközepi újrakezdésekről akarunk beszélni, (én akarok) - szóval nagyon is izgalmas történet.

Bognár Richárd (45 éves) és a magyar olimpiai csapat tagja volt Londonban, sportlövészetben.

De nehogy minden hájjal megkent, harminc éve olimpiákra és világversenyekre járó profi sportolót képzeljetek.
Kezdjük azzal, hogy ez volt élete első olimpiája, és folytassuk azzal, hogy így, középkorúan és újoncként mindjárt hatodik lett, ami pontszerző hely.

Tegyük hozzá végül azt is, hogy mindössze hat éve kezdett el komolyabban ezzel a szakággal foglalkozni, ő maga azt nyilatkozta saját magáról, hogy mindig is inkább csak bulilövőnek tartotta magát... mígnem egyszercsak azt gondolta, belevág, megpróbálja a versenyzést is.
Így is tett...
Bognár Richárd, olimpiai újonc 45 évesen
Ő az, Bognár Richárd

 

Nem tudom, ki hogy van vele, Bognár Richárd történetében a magam részéről három dolgot látok:

1. Bátorság

Bele mert vágni valami újba, valami olyanba, ami addig nem volt jelent az életében: a versenysportba, ami szigorú életvitelt követel, önfegyelmet, erőfeszítést.

2. Kitartás

Éveken át egyedül készült. Nem kért és nem  várt segítséget, csak az olimpia előtti utolsó időszakban kezdett el szakedzővel együtt dolgozni. Nulla állami pénzbeli segítséggel egész addig, amíg nem kvalifikálta magát az Olimpiára.

3. Nem foglalkozott az életkorával

Ha az életkora gátlásokat ébresztett volna benne, soha nem jut idáig.



Még valami - tudjátok annyi de annyi közhelyes idézetet lehet olvasni kitartásról meg bátorságról - de ez itt egy valódi történet, egy valódi emberről. Aki nem hiszi, járjon utána a Nemzeti Sport cikkében.