Midlife: az élet közepén

Egy hosszabbra sikerült véleményt kaptam mailben a múltkori "Légy önző" című cikk kapcsán, és úgy döntöttem, közreadom. Az írás az elengedésről szól, tehát a nagyobb kamaszok, sőt fiatal felnőttek szüleit érintheti, míg a fiatalabb szülők saját fiatalkorukra gondolhatnak közben.

Íme Magda írása, fogadjátok szeretettel.

"Igenis legyünk kicsit már mi is önzők, csak a fiataloknak szabad? Tőlünk tanulnák az önzést, ahogy írta egy hozzászóló? Ne már!

Középkorúnak mondanak, lesajnálnak, pedig végigdolgoztuk az életüket, és milyen messze még a vége! És egyszerre támogatjuk a huszonéves utódokat is, és az egyre hanyatló állapotú idős szüleinket is. Hát ha nem akarunk begolyózni, néha magunkra is kell gondoljunk - és egyre többet.

Elengedés: ha felnőtt, szakadjunk le a gyerekről 

Itt jön az, ami miatt igazán tollat ragadtam: szakadjunk le a kamaszból felnőtté váló gyerekről.

Idővel, apránként, lassan, de szakadjunk le.
Akármennyire fájdalmas az elengedés, meg kell lennie.
A mi életünket se anyánk-apánk élte helyettünk!

Túl lehet élni, én is túléltem. Ez nem katasztrófa - ez csak a midlife, a változókor, ki hogy szereti hívni!

A nagy felismerés az, hogy se az életnek, se a családnak nincs vége, attól hogy nincsenek már kicsinyeink, akiknek gondját viseljük. 

Íme néhány tévedés, amiket 20 körüli gyerekeket nevelő (? van ilyenkor még nevelés?) családban, kolléganőimnél konkrétan láttam/látok.

Tévedés: a család nem a kiszolgálásról szól

 

A család nem a kiszolgálásról szól, hanem egymás segítéséről.

Gondoljunk bele: ha a 20-24 éves "gyerek" már külön él, és ha minket addig nem rúgnak ki, akkor mi nyilván bőven dolgozunk még egy jó darabig! Ne járjunk át hozzá elmosogatni, kitakarítani, ne vállaljuk át tőle állandóan a postát, a kutyasétáltatást, a bevásárlást se. 

Ha elkéri a nyaralót a barátaival, takarítsanak ki maguk után. Nem azt mondom hogy soha többé ne segítsd, de ezeket el tudja látni egyedül is, ugye? 

Az elengedés azt is jelenti: "felnőttél, most már ügyelj Te a saját dolgaidra".

Ismerősömmel megtörtént példa alapján írom azt is: ne vegyünk fel a gyerek számára hitelt se úgy, hogy a saját lakásunkra rakatjuk a jelzálogot. Nem tudhatjuk, tíz-tizenöt-húsz év múlva mi lesz, tudja-e a gyerek akkor is fizetni - és ha az Élet úgy hozza, hogy nem, akkor TE, mondjuk hatvanévesen, szeretnéd-e majd fizetni helyette. Ismerősöm pedig éppen ezt teszi...

Végül az elengedéshez tartozik az az egyszerűnek tűnő dolog is, hogy ne traktáljuk az okos tanácsokkal, mert az a rossz hírem van, hogy amit eddig a korig nem plántáltunk beléjük, most, amikor huszonévesek, már nem nagyon fog menni. Nincs már erre szüksége, vagy legalábbis így érzi és joga van hozzá! Ha megkérdez, az nyilván más, ha nem traktáljuk, majdcsak eljön az az idő is.

A következő fejezet ebből adódóan majd az lesz, hogy legyünk elviselhető anyós/após...

Egyszóval, igen legyünk önzők is egy kicsit! Szükségünk van az egészségünkre, a lelkierőnkre, a jókedvünkre!

Ez a mi életünk is

Habár ha jól belegondolok, talán az lenne az igazi önzés, magunkhoz láncolni őket ezzel-azzal, mondván, kisfiam, kislányom, szükséged van rám, nem lennél meg nélkülem.

Nem inkább azért félünk az elengedéstől, mert attól félünk, hogy mi nem lennénk meg nélkülük???

De, de, egyre inkább megvannak nélkülünk.
És mi is őnélkülük, nem szabad félni ettől!

Ami fontos: közben nézzünk körül, mi mindent hoz el még az Élet nem a gyereknek, nem másnak - NEKÜNK. "

Mikor van itt egy-egy nagy hátraarc pillanata, ki tudná megmondani.
Hogy kinek mikor jön el az az érzés, hogy kész, vége van valami olyannak, amiről azt hitte, hogy örökké fog tartani, most viszint el kelle engedni - az nagyon eltérő lehet. Eljön-e egyáltalán.

Nem mindenki egyformán érzi meg a változókort, az elengedést sem.
 
De akik a testi erejükből és/vagy szépségükből élnek - élsportolók, színésznők például - nekik mindenképpen jön a hátraarc és ráadásul egy kicsit hamarabb, mint a klasszikus midlife.
A színésznő, ha nehezen is, de szerepet válthat, és ha szerencséje van, játszhat még sok vicces anyóst meg gonosz titkárnőt, vagy fordítva.
De a sportoló - neki új élet után kell néznie.
Miért hozom ezt most ide?
Ha netán így a klimax, menopauza felé ballagva, úgy érzed, hogy fontos dolgok véget értek vagy drámaian megváltoztak - soroljam? - ne hidd, hogy te vagy az első a világtörténelemben, akinek változtatnia kell.

Mondom, sportoló... szóval nem hoztam focista példát.
Hét ember, hét sors, helyzet. Más sportág, más történet, és nyilván más a korhatár is az egyes sportágakban. A válogatás is szubjektív.
Engem az érdekel ebből, hogy hogyan reagál egy hátraarc, elengedés majd újrakezdés helyzetre a sportoló, az ember.
Aki te is lehetnél, amikor ezzel-azzal szembesülsz így a midlife környékén. Hogy ez se úgy működik, meg az se.
Erőlködjek? Abbahagyjam? Most azonnal engedjem el, vagy apránként? Látom-e ami utána jön?
 
 
Janics Natasa, a háromszoros olimpiai bajnok, 17szeres világbajnok még csak 30 éves, és sírva fakadt most Londonban amikor ezt mondta: "... túl sokat versenyeztem a koromhoz képest. Kicsit kifogytam, és lehet, hogy már nem volt meg bennem az a láz, ami kellett volna a győzelemhez."

Kásás Tamás 36 éves, és Londonban a magyar spanyol meccsen játszott utoljára. Tudta, hogy az olimpia után befejezi, és ehhez tartotta is magát.  "Amikor beugrottam a medencébe, a víz alatt gyakorlatilag sírtam" A jövőben meg? "Az uszodát is el fogom kerülni, egy kicsit megcsömörlöttem, és valami másra van szükségem."

A nagyszerű, kétszeres olimpiai bajnok Kolonics Györgynek az élet már nem engedte meg, hogy hátraarcot csináljon és újjáépítse az életét. 36 éves volt ő is - kenuban ez nem is számít túlkorosnak! - amikor egy edzésen egyszercsak rosszul lett és meghalt. Pár hét volt hátra a pekingi olimpiáig.

Egerszegi Krisztina, az úszókirálynő, mindössze 22 éves volt, amikor a sikerei kellős közepén, harmadik olimpiai aranyérme után, visszavonult. Hónapokig még az uszodát is elkerülte, s amikor rá három évre férjhez ment, még az aranyérmeit is eldugta otthon a gyerekei elől, akkora hátraarcot csinált.

Nagy Tímea kétszeres egyéni olimpiai bajnok nem csinált különösebb ügyet a visszavonulásból, hiszen anyukaként lett olimpiai bajnok, és utána már három gyerekes anyukaként lett még világbajnok is 2010-ben. Vívott ameddig csak bírt, és közben élte az életét, tanult, dolgozott. Nem volt törés, nem volt dráma és elengedés.

Balogh Gábor öttusázó nem kapkodta el ... "Éreztem, hogy kiégtem, motivációs gondjaim voltak, hat évet nehéz pszichés állapotban csináltam végig, az utolsó négy évben pedig csak az olimpia miatt küzdöttem" Ezek után 32 évesen jutott el oda, hogy vége.

Igaly Diána megint egy egészen másik eset. Ő 47 éves, éppen ide, a Midlife blogba passzol. De annak ellenére, hogy nem jutott ki Londonba, nem gondol arra, hogy abbahagyja, pedig van mögötte már egy hároméves kihagyás is: "az van bennem, hogy folytatni szeretném, és azt a munkát, amelyet a visszatérésem óta beletettem, nem akarom veszni hagyni. Szeretném magam újra felépíteni. Ez egy folyamatos építkezés, nem lehet megelégedni, mert jönnek a viharok, és azok az erők, amelyek felborítják a felépített falakat. "

És te? 
Utolsó pillanatig halogatsz és megvárod, míg esetleg minden összeomlik?

Kitűzöd a szakítás időpontját és ha eljön a nap, sírva, de megléped?

Előre is tekintve, apránként változtatsz, hogy az elengedés ne jöjjön hirtelen törésként és ne fájjon annyira?

Egyszercsak, mikor még szalad a szekér, veszel egy nagy levegőt és kiugrasz az egészből, majd igyekszel nem is gondolni rá többet?

• Amíg tanultál, hogy felkészülj az életre, hajtanod kellett a képzettségért.
• Amióta dolgozol, haptákba állsz a főnökeid vagy az ügyfeleid kedvéért.
• Amikor párt kerestél, igyekeztél szép lenni, szexis, jóravaló, okos. Akkor is, ha történetesen  nem voltál egyik se.
• Amikor családanya lettél, a gyerekeid voltak az elsők, hogy jó anyjuk legyél. Mindemellett lehetőleg olyan anya és feleség is, akit nem szól le se az anyósa, se a játszótéri anyatársak, se (itt szabadon behelyettesíthető). A sorban rögtön utánuk jött a tiszta udvar rendes ház projekt, miközben végig elvárás volt,  hogy szépen keress és továbbra is vonzó legyél.

5 ok az önzőségre a midlife idején

1. Ugráltál eleget másokért, ugráljon már más is. Megérdemelsz egy kis saját élvezetet, időtöltést. A gondok különben is megvárnak. 
2. Elég az önfeláldozásból, nem kellenek a mártírok senkinek, hidd el! Se a változókorban, se máskor. Engedd el azt a kényszert hogy csak veled megy a szekér.
3. Elég nagylány vagy már ahhoz, hogy szabad legyen időnként magaddal foglalkoznod. Ez jár neked, a klimax, a menopauza, a változókor tünetei meggyötörnek így is éppen eléggé. 
4. Nézz meg néhány olyan középkorú nőt, aki magára is gondol! Ápoltak, magabiztosak, jókedvűek? Nekik szabad, neked meg nem? Nem irigyelni kell őket - hanem tanulni tőlük.
5. Ha mindenképpen csak mások kedvéért akarsz tenni bármit is, gondolj arra: te magad jobban tudsz szerető szívű, erős, nagylelkű, motivált és kedves lenni, ha nemcsak hajtod magad másokért. A környezeted sokkal jobban jár egy kiegyensúlyozott, derűs, érdekes emberrel,  mert nyilván több lesz a türelmed ahhoz, hogy továbbcsináld mindazt, amit nap mint nap muszáj (mert muszáj)  Ugye nem akarsz mostantól egész életedben egy  frusztrált, sértett, nyúzott, unalmas sárkány lenni?

Tégy egy próbát. Próbáld ki az elengedést. Adj engedélyt magadnak - mire is? Oké, nem kell azonnal megtenni, én megértő vagyok a saját generációmmal :)

De legalább képzeld el! jó erősen! Engedélyezem magamnak--> megteszem.

Mi lenne az?