Egy hosszabbra sikerült véleményt kaptam mailben a múltkori "Légy önző" című cikk kapcsán, és úgy döntöttem, közreadom. Az írás az elengedésről szól, tehát a nagyobb kamaszok, sőt fiatal felnőttek szüleit érintheti, míg a fiatalabb szülők saját fiatalkorukra gondolhatnak közben.
Íme Magda írása, fogadjátok szeretettel.

"Igenis legyünk kicsit már mi is önzők, csak a fiataloknak szabad? Tőlünk tanulnák az önzést, ahogy írta egy hozzászóló? Ne már!

Középkorúnak mondanak, lesajnálnak, pedig végigdolgoztuk az életüket, és milyen messze még a vége! És egyszerre támogatjuk a huszonéves utódokat is, és az egyre hanyatló állapotú idős szüleinket is. Hát ha nem akarunk begolyózni, néha magunkra is kell gondoljunk - és egyre többet.

Elengedés: ha felnőtt, szakadjunk le a gyerekről 

Kamasz, felnőtt gyerek és szülő: a midlife ebben is a változások kora
Itt jön az, ami miatt igazán tollat ragadtam: szakadjunk le a kamaszból felnőtté váló gyerekről.

Idővel, apránként, lassan, de szakadjunk le.
Akármennyire fájdalmas az elengedés, meg kell lennie.
A mi életünket se anyánk-apánk élte helyettünk!

Túl lehet élni, én is túléltem. Ez nem katasztrófa - ez csak a midlife, a változókor, ki hogy szereti hívni!
A nagy felismerés az, hogy se az életnek, se a családnak nincs vége, attól hogy nincsenek már kicsinyeink, akiknek gondját viseljük. 
Íme néhány tévedés, amiket 20 körüli gyerekeket nevelő (? van ilyenkor még nevelés?) családban, kolléganőimnél konkrétan láttam/látok.

Tévedés: a család nem a kiszolgálásról szól

 
A család nem a kiszolgálásról szól, hanem egymás segítéséről.

Gondoljunk bele: ha a 20-24 éves "gyerek" már külön él, és ha minket addig nem rúgnak ki, akkor mi nyilván bőven dolgozunk még egy jó darabig! Ne járjunk át hozzá elmosogatni, kitakarítani, ne vállaljuk át tőle állandóan a postát, a kutyasétáltatást, a bevásárlást se. 
Ha elkéri a nyaralót a barátaival, takarítsanak ki maguk után. Nem azt mondom hogy soha többé ne segítsd, de ezeket el tudja látni egyedül is, ugye? 
Az elengedés azt is jelenti: "felnőttél, most már ügyelj Te a saját dolgaidra".
Ismerősömmel megtörtént példa alapján írom azt is: ne vegyünk fel a gyerek számára hitelt se úgy, hogy a saját lakásunkra rakatjuk a jelzálogot. Nem tudhatjuk, tíz-tizenöt-húsz év múlva mi lesz, tudja-e a gyerek akkor is fizetni - és ha az Élet úgy hozza, hogy nem, akkor TE, mondjuk hatvanévesen, szeretnéd-e majd fizetni helyette. Ismerősöm pedig éppen ezt teszi...
Végül az elengedéshez tartozik az az egyszerűnek tűnő dolog is, hogy ne traktáljuk az okos tanácsokkal, mert az a rossz hírem van, hogy amit eddig a korig nem plántáltunk beléjük, most, amikor huszonévesek, már nem nagyon fog menni. Nincs már erre szüksége, vagy legalábbis így érzi és joga van hozzá! Ha megkérdez, az nyilván más, ha nem traktáljuk, majdcsak eljön az az idő is.
A következő fejezet ebből adódóan majd az lesz, hogy legyünk elviselhető anyós/após...
Egyszóval, igen legyünk önzők is egy kicsit! Szükségünk van az egészségünkre, a lelkierőnkre, a jókedvünkre!

Ez a mi életünk is

Habár ha jól belegondolok, talán az lenne az igazi önzés, magunkhoz láncolni őket ezzel-azzal, mondván, kisfiam, kislányom, szükséged van rám, nem lennél meg nélkülem.
Nem inkább azért félünk az elengedéstől, mert attól félünk, hogy mi nem lennénk meg nélkülük???
De, de, egyre inkább megvannak nélkülünk.
És mi is őnélkülük, nem szabad félni ettől!
Ami fontos: közben nézzünk körül, mi mindent hoz el még az Élet nem a gyereknek, nem másnak - NEKÜNK. "