Közreadom ezt a felhívást... hátha érdekel titeket.

Most van az, hogy nem a 20 és nem is a 30 éveseknek, hanem a negyven év feletti nőknek szerveznek tíznapos, ingyenes programot Budapesten 2012. november 12-21. között. Vagyis a célcsoport éppen a midlife korszakukat élők.

 A program neve „Fontos vagy”.
 
Célja segíteni azoknak a középkorú nőknek, akik a klimax és menopauza kihívásaival szemben külső és belső megerősítésre vágynak, akik a változókori nehéz élethelyzetekből akár a közösség erejét felhasználva akarnak kikecmeregni, akik szívesen részt vesznek egy, az Európai Unió támogatásával létrejövő 10 napos közösségi programban Budapesten.

A honlap szerint a kurzus végén megkaphatod az „Átírom az életem forgatókönyvét” filmes önismereti kurzusának elvégzését igazoló oklevelet.

 A részvételre 2012 október 20-ig lehet jelentkezni a honlapon, mailben vagy levélben az alábbi elérhetőségeken.

A honlap címe, ahol további részleteken is megtaláltok: http://stillimportant.eu

Email címünk: info@stillimportant.eu
 László Gyöngyi +36 30 990 55 47
 Nagy Réka +36 70 28 28 260

A program levelezési címe:
Still Important, 1012 Budapest, Attila út 125

Nézzetek bele a programba is itt, érdemes: http://stillimportant.eu/?q=hu/program


Grundtvig EU-s képzés középkorú nőknek